Arany János élete
1817. március 2-án született Nagyszalontán. Családja, mely a Bocskaitól nemességet kapott bihari hajdúparasztok leszármazottja, a költő születése idején a gazdálkodó parasztok szegényes életmódját élte. Szalontán már tizennégy évesen segédtanítói állást vállalt. 1833-ban beiratkozott a debreceni református kollégiumba, ahol megszakítással két évet töltött. Közben egy évig Kisújszálláson tanított. 1836-ban otthagyta a kollégiumot és beállt színésznek. Egy vándortársulattal eljutott Máramarosszigetig, ahonnan azonban a szülei iránti kötelességtudat hazahívta. Távollétében apja megvakult, édesanyja pedig hazatérése után néhány héttel a kolerajárvány következtében meghalt. Aranyt lelkiismeretfurdalás gyötörte, ezért felhagyott a színészi pályafutással. Volt iskolájában vállalt segédtanítói állást, majd községi írnok, 1840-ben pedig másodjegyző lett. Ugyanebben az évben feleségül vette Ercsey Juliannát, egy ügyvéd árva, vagyontalan leányát. 1841-ben megszületett leányuk, Juliska, 1844-ben fiúk, László. A polgári hétköznapok szürkeségéből, egykori diáktársa, a későbbi híres történész, Szilágyi István mozdította ki. Ő bíztatta Aranyt Shakespeare és Szophoklész fordítására.
Arany lassan érő költő volt. Fiatalkori próbálkozásait maga semmisítette meg. Már huszonnyolc éves, mikor megjelent az irodalmi életben. Írói karrierje az 1845-ben írt, Az elveszett alkotmány című hexameteres eposzparódiával kezdődött. A megyei tisztújításkor kiéleződő pártviszályok által ösztönzött mű első díjat nyert a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatán. Nagy hatással van rá Petőfi János vitéze, mely tudatosítja Aranyban az irodalmi igényességű népiességet. Ez ihleti az 1846-ban ugyancsak a Kisfaludy Társaság pályázatán első díjat nyert Toldit, mely nemcsak a népszerűséget, de Petőfi barátságát is jelentette Arany számára. 1847-48-ban írta meg Arany a Toldi estéjét, a trilógia középső része, A Toldi szerelme a költő utolsó jelentős alkotásaként 1879-ben készült el.
A forradalom és szabadságharc ügyét Arany teljes szívvel támogatta. Vas Gerebennel közösen szerkesztették a Nép Barátja című lapot, 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőr volt, 1849 tavaszán belügyminiszteri fogalmazó lett. Közben hazafias verseket, csatadalokat is írt.
A szabadságharc bukása, Petőfi eltűnése mély válságba sodorta. Szalontai állását és lakását elvesztette, egy ideig bujdosni kényszerült. 1850-ben Geszten a Tisza családnál kapott házitanítói állást. 1851-ben pedig a nagykőrösi református gimnázium magyar- és latintanára lett. A tanítás lehetősége egyben a továbbművelődés lehetőségét jelentette számára. Életének ez volt a legtermékenyebb korszaka. Ebben az időben líráját és epikáját egyaránt a kétely és rezignáció jellemezte. 1851-ben írta a forradalom fájdalmasan ironikus értékelését adó Nagyidai cigányok című elbeszélő költeményét, melyért támadások érték, a közvélemény úgy érezte, elárulta a szabadságharcot, pedig Aranyból csak a keserűség szólt. Fájdalmasan önironikus a Bolond Istók című verses regénye is, mely azonban töredékes maradt.
Nagykőrösön kezdett hozzá a nagyszabású hun trilógiához is. A műnek azonban csak az első része, a Buda halála (1863) készült el. Nagykőrösi éveiben teljesedett ki balladaköltészete is. A magyar, a székely és a skót balladaköltészet tanulmányozása nyomán alakította ki e műfajon belül klasszikus szerkezetű verstípusait (pl. Ágnes asszony, A hamis tanú). A Bach-korszakban írott történelmi balladái, az V. László, a Szondi két apródja, vagy A walesi bárdok arról szóltak, hogy minden helyzetben hűnek kell maradni eszményeinkhez. Ugyancsak Nagykőrösön írta legjelentősebb irodalomelméleti munkáit is.
1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatósági tagjává választották, ekkor végleg Pestre költözött. 1861-ben megindította a Szépirodalmi Figyelő című lapot, amely azonban nem vált népszerűvé és 1865-ben megszűnt. Jelentős szerepet vállalt az első teljes magyar Shakespeare-kiadás előkészítésében, lefordította többek között a Szentivánéji álmot és a Hamletet. 1865-ben elvállalta az MTA titkári, 1870-ben a főtitkári tisztét. 1865-ben meghalt leánya, Juliska. A személyes tragédia és a hivatali kötelezettségei miatt tizenkét évig nem írt. 1877-től már csak névleg töltötte be az MTA főtitkári tisztét, majd 1879-ben végleg lemondott hivataláról. Ebben az időben fordította le Arisztophanész vígjátékait.
1877 nyarát családjával a Margitszigeten töltötte. Megszabadulva hivatali teendőitől újra fellángol költői alkotóereje. Ennek a nyárnak gazdag, friss szemléletű, letisztult formavilágú költői termése az Őszikék. E ciklus, melynek könyveit a Gyulai Páltól kapott ‘Kapcsos könyvbe’-be írta, egyaránt tartalmaz balladákat, életképeket, lírai verseket.
Arany egész életében sokan betegeskedett. Szervezete a hatvanas éveire teljesen legyengült. Egy egyszerű meghűlés vitte el hatvanöt éves korában, 1882. október 22-én.